Ludovika Campus Sportközpont

Tervezők: Vesztergom Ádám, Láris Barnabás, Kund Iván Patrik, Bors Eszter, Farkas Anett

Helyszín: Budapest, XVII. kerület, Orczy kert

Összes alapterület: 12.000m2
Bekerülési költség: nettó 3,5 milliárd Ft
Státusz: nyílt országos tervpályázaton megvétel

Alapvetések, alapgondolatok

Az épület megépítése egy komplex fejlesztés fontos állomása, ahol a park és az egyetemi épületek hagyományaihoz illeszkedő, rangos, ám a modern igényeknek megfelelő felújításra kerülnek. Az elképzelésekhez illeszkedve olyan épület tervezésére törekedtünk, mely léptékével, összetettségével illeszkedik a nagymúltú környezetbe, formálásával azonban mai hangulatot hoz a kertbe.
Különleges adottság, hogy a helyszín egy belvárosi park, alapvető koncepcionális döntés volt, hogy a pályákat megnyissuk a természet irányába. Így a kiírás adta lehetőséggel élve a sportpályák tengelyét 20°-kal elforgattuk az észak-déli iránytól, lehetőséget adva arra, hogy az épület belső terei a park részévé váljanak. Nagyon fontosnak tartjuk az épületbe minél több természetes fény juttatását, ezen kívül gazdasági megfontolások is vezéreltek a döntés során. Az oldalablakokkal kevesebb felülvilágító alkalmazása vált szükségessé.
A terv az épület helyéül kijelölt terület arányaihoz igazodva, egymás után sorakoztatja fel a kívánt funkciókat, biztosítva a megfelelő terek kapcsolatát. A pályák és küzdőterek egy szálra való felfűzésének gondolata valósan is megjelenik a térben a tengelyek egy egyenesbe történő katonás elhelyezésével. A használók a belsőből kitekintve folyamatos élményként élik meg a kert közelségét, a beáramló természetes fény sport során nem zavaró, a nézőknek páratlan „hátteret” biztosít a játékhoz.
Az épület széles közönségréteg számára épült, a környéken lakók, egyetemisták, sportolók és edzők közönsen használhatják – ezt fizikai formálásában is tükrözve egyaránt megnyílik mindkét fő megközelítési irányba. A város, a határoló Diószeghy utca felé kétszintes gesztussal, fogadólag fordul, mégis a fal és az előtető egy határozott vonalat követ, mellyel szerves részét képezi az utca mentén húzódó kerítésnek. A kert felőli oldalon a tömeg a parkoz kapcsolódó lépcső, rámpa, és a kialakuló markáns terasz hatására feloldódik, hívogatólag fordul az innen érkező látogatók felé.
Megérkezés, fogadó terek

Az épületbe történő érkezés több helyen lehetséges, a használati funkciók szerint elkülönítve.
Az előcsarnok a közönség számára elsődleges megérkezés, innen a távolban feltűnik a Ludovika tömege, az emeletről a parkban zajló életet szemlélhetjük. Nyitott a csatlakozó utca felől és a park irányából is, felépítése kétszintes; átjárhatósága, jelentősége folytán reprezentatív bejárati kaput biztosít a kertnek.
A szurkolói útvonalakat a legegyszerűbben szándékoztuk kialakítani. Mivel az összes lelátó (sportcsarnok 1232 fő + 6 akadálymentes, medencetér 200 fő + 4 akadálymentes, bemelegítő csarnok 100 fő + 1 akadálymentes) feltöltése fentről lefelé történik, a vendégek alapvetően az emeleten érkeznek. A kert és a park felől kültéri rámpán illetve lépcsőn jutnak az előcsarnokba, a Diószeghy utca felől kétirányú, kétkarú lépcső létesít kapcsolatot az előcsarnok két szintje között. Kialakítása lehetővé teszi a gördülékeny közlekedést, egyedi formálásával gazdagítja a belső tér atmoszféráját. Az emeleten a pálya körül tágas galéria alakul ki, itt helyeztük el a vendégek kiszolgálását biztosító funkciókat, valamint ezen közlekedhetnek a liftből kiszálló mozgáskorlátozott vendégek is. A helyek feltöltése alapvetően két fő irányból történik, így igény esetén könnyen elválaszthatók a szurkolói csoportok. A tér vizuálisan nyitott mindkét megközelítési irányba, a szurkolók szünetekben szemmel tarthatják a kint zajló életet, valamint letekinthetnek a sportcsarnok terébe is.
A hétköznapokon az uszodába, wellness részlegbe érkezők az előcsarnok földszintjén érik el a szolgáltatásokat, a kis kávézó kertre néző teraszával kiszolgálja a park látogatóit is.
A sportolók az északi oldalon, számukra elkülönített parklóból érkeznek, ezen az oldalon létesülhet kapcsolat a kültéri sportpályákkal is. Az épületbe lépve szélfogón keresztül, az épületfelügyeletet érintve érik el az „utcai cipős” folyosót, ahonnan feltárulnak az öltözők.
A gazdasági bejárat a csarnokterek súlyponti helyén, az út felőli oldalon került elhelyezésre. A 4 méter széles szekcionált kapun keresztül történhet a csarnoktér és a raktárak feltöltése, kamionos megközelítéssel.
Használati terek

A sportcsarnok terében a látványt egyértelműen a pálya, s az azt két oldalról körülvevő lelátó uralja. Az épület formálása úgy differenciálja a tereket, hogy a közvetítő helyek és műszaki kiegészítő funkciók az utca felőli oldalon kapnak helyet. Ezzel cizellálódik a tér léptéke, a közlekedőn sétálva fel-felvillan az utca képe; a nyugati oldalon viszont teljes hosszon megnyílik a kert felé. A tér a földszinten mobil falakkal csatlakozik az előcsarnokhoz, így nem sport jellegű rendezvény esetén könnyen létesíthető vizuális és fizikai kapcsolat köztük, gazdagítva az épület használhatóságát.
A bemelegítő csarnok az együttes északi részén helyezkedik el, a sportolói parkolóhoz, bejárathoz és a szabadtéri pályákhoz a legközelebb. A kompakt rendszerbe szervezett öltözők szétválasztják az „utcai cipős” folyosót a „tornacipőstől”, mely már a pályához csatlakozik. A raktárak és üzemeltetési területek a Diószeghy utca felőli oldalra kerültek, mely forgalomtechnikailag is előnyös, valamint ez a lezárás a csarnok kertre való tájolását is erősíti. Az északi bejáraton keresztül egy galériafolyosó érhető el, így a szülők, barátok a keleti oldalról figyelemmel kísérhetik az edzéseket is. Itt biztosítottuk a 100 főnyi nézőhelyet.
A sportterek egy tengelybe helyezésének gesztusát erősíti a kisebb sporthelyiségek – aerobic és labda terem, mászóterem – ebbe a sávba való bekapcsolása. Ezen termek vizuális tájolása is része az építészeti gondolatnak: a mászóterem magasról jut közvetett természetes fényhez, a feljebb jutás élményét erősítve; az aerobik és labda terem üvegezett fallal, valamint üveg felülvilágítóval rendelkezik, vizuális kapcsolatot teremtve a használói környezettel, és a természetes fénnyel.

Az uszoda terének kialkításakor is a logikusság, egyszerű, de térélményekkel gazdag felépítésre törekedtünk. A vendégek az előcsarnokból, a párafogóként is működő recepción át, elválasztott útvonalon keresztül jutnak az öltözőkbe, majd onnan a medencetérbe. A wellness egységek „utcai” és medence oldalon is szeparáltak; használói azonos útvonalon, a közönségforgalmi öltözőket használva érkeznek, ezután történik a forgalom szétválasztása. A vendégek számára délnyugati tájolással, kertre és az égre tájolva külső pihenőteraszt terveztünk, mely miközben az épületkomplexum része, nyitásaival a kert részévé is válik. A lelátó az öltözők felett húzódik, a sportcsarnokhoz hasonlóan az emeleti előcsarnokból közelíthető meg. A medenceteret kiszolgáló gépészeti helyiségek az öltözők alatti süllyesztett térben, valamint az emeleti szinten kerültek elhelyezésre.

Az épületben egymáshoz közel helyeztük el az iroda jellegű blokkokat és ezek kiszolgálóit. Fontosnak tartottuk, hogy az itt dolgozók részt vegyenek a ház működésében, így épületszárnyukat az öltözők felett, a sportolói bejáraton át megközelítve helyeztük el. A munkahelyek az Orczy parkra néznek, erősítve a kertben való jelenlét érzetét. Az ide vezető feltáró folyosó a tető egy süllyesztett, zöldtető szakaszára nyit, annak kellemes hangulatot kölcsönözve, belátást engedve a bemelegítő csarnok terébe. A közlekedő déli oldalról a sportcsarnok felső közlekedőjéhez kapcsolódik, átjárási lehetőség van a lelátó terére.
Formálás, anyaghasználat

Az épület anyaghasználatában egyszerűségre törekszik, a külső felületen semleges színű vakolat és nagy üvegfelületek jelennek meg, melyek belátást engednek a térbe, bizalmat ébresztenek az erre sétálókban. A fedés lapostető, a belülről látható részeken extenzív zöldtető került kialakításra. A belső terekben is az egyszerűség, pasztell színek uralkodnak. A hangulatot színesítik a kiszolgáló funkcióknak helyet adó, bútorszerű fa burkolatos egységek. Igyekeztünk minél több vizuális, vagy valós fizikai találkozási pontot alakítani a többfunkciós épülettömegben, hogy a tevékenységek zavarása nélkül terjesszük ki az ide látogatók közösségét. Az előcsarnok mindkét szintjéről belátás nyílik az uszoda- és sporttérbe, sok helyen pedig a külső környezettel – utcai oldalon és a kert felől egyaránt – is létesül kapcsolat