Termálfürdő és hotel

Vezető tervező: Vesztergom Ádám, Makrai Sándor
Munkatársak: Balázs Lili


Helyszín: Fehérgyarmat
Tervezés éve: 2020
Lépték: 8000 m2
Látványterv: Arch-Studio


Státusz: engedélyezés alatt


A fürdő és szálloda egymás mellet helyezkednek el, de törekvésünk volt ennek a két erősen eltérő funkcionális egységnek az „összeépítésére”. Fontosnak tartottuk továbbá, hogy alacsony és eléggé bontott tömegekkel dolgozzunk, mert a környezet „aprólékossága” (kis épületek, ligetes facsoportok) nehezen viselt volna el nagy tömbszerű épületet. A kompozíció tehát egy fehér fekvő hasábokból álló halmaz lett, melynek tetején egy nagy lapos kupola uralkodik. A kupola a fürdés fő funkciójának hangsúlyozásán kívül a történeti toposzokra való hivatkozás is. A fehér épülettestek fürdőcsarnokba való „behatolása” funkcionális és gépészeti előnyöket mutat. Egyrészt közvetlen kapcsolatok jönnek létre az öltöző, a balneológia, szaunavilág valamint a felügyelet egységei között, másrész biztosított a csarnoktér rejtett szellőztetése és vízelvezetése. A kör alaprajzú medencetérből teljes panoráma nyílik a strand, az erdő, és a belső kert felé. A két egység között a földszinten lévő konyha két irányban dolgozik. Ellátja a szálloda emeleti pincéres és a földszinti önkiszolgálós éttermét is. Az emeleti étterem végfalon lévő üvegfalai az az erdőre és a strandra néznek. A tetőteraszról betekintés nyílik a fürdőcsarnokba is.