Székesfehérvári tudományos és innovációs park

Vezető építészek: Makrai Sándor, Vesztergom Ádám

Építészek:  Bánsági Dávid, Balázs Lili építész projektvezetők


Helyszín: Székesfehérvár


Méret: 10.770 m2


A tervezett épületegyüttes Székesfehérvár belvárosában a Budai út – Zrínyi utca által határolt tömb hátsó kitisztított területén kap helyet. A tömbön jelenleg az 1903-ban épült városi kaszárnya megmaradt épületei láthatók, melyekbe oktatási funkciók kerültek.
A telek jelenleg az egyetem tulajdona, a fent említett két épület úszó telken áll az építési területen, ezen téglaburkolatos épületek felújításra és megőrzésre kerültek.
A tervezett beépítés igazodik az első kettő laktanya épület telepítésébe, folytatva azt. A Zrínyi utcáról ezen épülettömeg sorozat érzékelhető elsősorban. Az új épületek illeszkednek a meglévő épületek tömegarányaihoz.
A telek északkeleti oldalán további egyetemi és egyéb oktatási épületek vannak. Nem titkolt cél, hogy egyesítve ezen telkeket, egy oktatási tömb alakuljon ki. A meglévő kerítések bontásával egy közpark jellegű ligetes kialakítás a cél. Erre erősítünk rá a telepítési terven felvázolt út gyűrűvel, mely a telek közepén feltárja és összeköti a régi és új épületeket.
A telken belüli parkolás a Zrínyi utcával párhuzamos belső magánút kétoldalán lesz megoldva, követve a jelenlegi kialakítást. A csarnoképület körül egy feltáró út készül, melyen egy nyerges vontató körbe tud menni, így minden csarnokszakasz elérhető tehergépjárművel. Erről a műútról érhetőek el a sportcsarnok mögötti zöldterületen készülő kiegészítő parkolók is.
Az épületegyüttest a Budai út túloldalán panel tömbök övezik, így a koncepció része, hogy a rálátás is ízléses legyen. Az épületeken elsősorban füves tetők lesznek, a gépészet épületbe rejtett módon lesz kialakítva.
A sportcsarnok két tömbből áll, egy nagy csarnoktérből, mely sűrű főtartós üveg függönyfalas világos játéktér lesz, illetve egy földszint + 2 emeletes kiszolgáló épületrészből. A két épület között belső kert kap helyet, melyre mindkét épületből üveg homlokzaton keresztül látunk ki.
Az iroda-laborépület egy épülettömbben kapott helyet, azonban két külön szárnyra tagolódik. Az irodaszárny földszint + 2 emeletes, a labor szárny fölszint + 1 emeletes lesz a magasabb belmagassági és megnövekedett épületgépészeti követelmények miatt. A két szárnyat egy üvegezett átrium köti össze, melyben hidak kötik össze a két szárny különböző szintjeit. Az átriumtér felett a 3. emeleten egy keresztbe fordított gépészeti szint kerül, melybe az épületszárnyak saját gépészeti terei és az adatközpont kerül.
A csarnoképület két szárnyból áll, melyeket egy központi raktár tér köt össze. A csarnok szárnyak végén többszintes épületvégek vannak, melyek első emeletére kiszolgáló blokkok kerülnek, második emeletén gépészeti helyiségek készülnek. Ez a megmagasítás jótékonyan hat a Zrínyi utcai egységes tömeg megjelenésre is.